Újra és újra koponyád magányában találod magad!
Újra és újra csak gondolkozol, agyalsz valamin, kérdéseket fogalmazol meg, és válaszokat keresel. Csakhogy a folyamat nincs egyensúlyban!
A kérdéssek egyre csak jönnek és jönnek, a válaszok viszont nem igazán. Minnél többet vagy egyedül, minnél inkább tétlen vagy annál inkább a gondolataid kerülnek középpontba.  Ilyenek mint "Mi az értelme az életnek?" vagy "Miért ilyen az életem, amilyen...én tehetek róla kizárólag?"  vagy "Mit akarok valójában?.... miért hazudok magamnak?... miért nem tudok dönteni?... valójában szeretem vagy utálom a magányt?...mit miért teszek és miért nem?

Te meg csak keresed a válaszokat, keresed, keresed....addig míg nem találsz egyet. S ha megvan elégedett leszel, egy hiányérzet, egy bizonytalansági forrás megszűnik. S ez alapvetően jó  érzés. De nem örök.

Az idő telik, a dolgok történnek, tapasztalsz, látsz és ismét agyalsz, s közben az érzések is mások lesznek. S a válaszok amiket korábban találtál most már nem jók, nem magyarázzák a világodat, az életedet a benned zajló folyamatokat, nem nyugtatnak többé. Nem adnak kapszkodót.
Ekkor az ember újrafogalmazza a kérdést, és ismét nekilát a válasz megtalálásához. Immáron bölcsebb és tapasztaltabb (legalábbis azt hiszi) a válaszok azonban ismét csak rossznak bizonyulnak....de a keresés nem áll meg, megy tovább ......Talán csak ezért élünk.

Kíváncsi vagyok, hogy van-e végső válasz?...és ha van fel tudjuk-e fogni azt?..egyáltalán fel akarjuk-e?...kíváncsi vagyok ezekre, de a választ nem biztos, hogy tudni akarom :(