Elegem van az életőből igaz csak 20 éves vagyok mégis ugy érzem ELÉGVOLT! nem érzem azt hogy van kiút...vagyis nem látom! Nem volt még komoly kapcsolatom anyám szerint mert kiállhatatlan természetem van nem tudok dűlőre jutni ---lehet hogy igaza van?----eddig az tartott életben hogy valaki azt a mondja hogy "anya szeretlek" de már kételkedem hogy valaha is fogom ezt valaki szájából hallani... én 2 ember szájából hallottam életem során hogy "szeretlek" a két szomszéd kisgyerektől akik színte már az életet jeletik számomra érzem hogy ők szeretnek nem úgy mint a testvéreim .... az anyám sem mondta soha még azt hogy "szeretlek lányom"és félek ha egyszer meg adatik számomra a csoda akkor én sem tudom majd ki mondani a gyerekemnek...aki az életem lesz(lenne).... nehéz nagyon nehéz minden este zokogok ....(zokogok a tehetetlen ségtől és attól hogy ilyen vagyok ) folyton csak állmodozom és elképzelem milyen lehetne az életem ha aza lehetne nem volna ott.Akkor boldog vagyok! Tudom az én bajomnál vannak akiknek nagyobb bajaik vannak!de nekem ez a legnagyobb..... sokan kinevetnek és nem vesznek komolyan.... de nem érdekelnek vagyis dehogy nem hisz miattuk lettem olyan amilyen ! én nem szeretek elmenni itthonról.... nekem az okoz "örömet" ha itthon vagyok a szobámba lehuzom a redőnyt bebújok az ányba nyakig betakarózok összekuporodok és csak vagyok ....gondolkodom...álmodozom... nem várok segítséget mert tudom erre nincs . csak nem volt kinek elmondanom ... REMÉLEM ŐSZÍNTÉN REMÉLEM EGYEDÜL VAGYOK EZZEL A GONDAL ÉS NEM KELL SENKINEK SZEMBE NÉZNIE ILYEN VAGY EHHEZ HASONLÓ DOLGOKKAL...amiket leírtam töredéke a gondjaimnak és ezek még csak a kisebb gondok .... köszönöm hogy van ez a blog és hogy könnyíthettem a lelkemen!!! sziasztok!

kedves dina!

nincs mit köszönni. mindig örömmel fogadom az őszinte gondolatokat... s gondolom neked is sokat jelentett, hogy elmondhattad/leírhattad mindezt. Tudom, mert nekem is sokat jelent..

Amit leírtál, ahhoz csak azt tudom mondani, hogy ezzel nem vagy egyedül... nagyon nem. Rengetegen vagyunk, csak annyira nem figyelünk a külvilágra, hogy sokszor nem vesszük észre a hozzánk hasonlót.

Mindez akár az én naplóm is lehetne, de nemcsak az enyém, hanem nagyon-nagyon sok emberé...

szia! Amit leírtál nem okoz egy csepp örömet sem (mármint hogy nem vagyok egyedül)! szeretném ha senki nem élne át ehhez hasonlókat ! és szeretném ha én nekem sem így kellene leélnem az életemet .... vagy akkor legalább érjen véget hamar ...köszönöm a választ örülök neki hogylegalább egy valaki figyeltrám és végig olvasta írásomat!..... legalább mára kaptam egykis erőt .. és kérlek hidd el hogy van mit köszönnöm!!!

Igen... Sokat számít, ha valaki úgy hallgat, hogy érti is amit mondasz!

Továbbra is írj nyugodtan, akár ide, akár más blogokra... meglásd, jót fog tenni.
Azt nem mondom, hogy más leszel tőle, hogy megváltozol, de valahogy könnyebb lesz...

Köszi:)

Nagyon tetszik a bejegyzésed. Bár annyit hozzátennék, hogy sokan vagyunk, akik menekülni próbálunk önmagunktól, de kevesen akik az alkoholt, vagy a pengét választjuk.
Általában azért menekülünk magunktól, mert magunkat okoljuk a kudarcokért, mert magunkat ostorozzuk folyton, ha nem sikerül valami. Nem tudom, hogyan kellene leszokni erről, de így nem jó. Talán őszintének kellene lennünk, elsősorban magunkhoz, és talán találni kellene néhány jó tulajdonságot magunkban. Valójában erőt kell gyűjtenünk a változtatáshoz, el kell szakadnunk a megszokott önsajnálattól, és változtatni kellene, merni kellene változtatni. Persze nekem sem megy, de edzek rá.
Dinának üzenem, hogy a gyerekek a legcsodálatosabb dolgokat hozzák ki az emberből, őszinték, feltétel nélkül tudnak szeretni bárkit. A szeretlek szó a legfontosabb szó, viszont az nagyon kevés, ha mondják, azt éreztetni kell. Én úgy vélem a vallomása alapján, hogy ezzel nem lesz gond. Egy kérdés azonban foglalkoztat nagyon, mióta elolvastam a kommentjét: ő mondta az édesanyjának, mondta neki, hogy szereti, érezte, hogy szereti?
20 éves. Bár mégegyszer 20 éves lehetnék, már tudom, mit kellett volna csinálni, megélni, kihagyni.

Hello!
Nagyon jól fogalmazol. De vajon ez a jó megoldás? Beletőrődni? Bár gondolom mindenkinek más. Vagy nem tudom. Majd kiderül mit hoz még az élet.
Azt már kezdem érteni, hogy el kell fogadni önmagunkat..de amellett a boldogság is fontos..szerintem.
Persze nem jó nagyot zuhanni se, de örökké lenn lenni, mélyen érzelmileg...? nagy kérdések ezek, fiatal vagyok még, szóval nem okoskodom. de hiszem van egy köztes állapot is.
Üdv.
U.I: Köszi, hogy belinkeltél.

Hát köszi. Az a furcsa az egészben, hogy nem vagyok a szavak embere, huhh de nagyon nem...mégis valahogy feszt meg akarom fogalmazni a gondolataimat. Mániákusan. Pedig sokszor csak egy nagy katyvasz az egész.

Örök boldogtalanság? Nem is igazán tudom mit jelent ez. Nem voltam boldog soha, nem tudom milyen nélküle. Persze érzem a helyét, meg minden...de nem tudom hova tenni magamban.
Talán majd írok erről a furcsa érzésről..bár nehéz megragadni :(

Üdv ! még hosszu időt kell megélnem mert nem vagyok elég bátor a halálhoz és a remény hogy egyszer majd..... talán.... boldog leszek....????? mindegy...
Edit! kösz hogy hozzászóltál a koment.emhez . azt tudom mondani hogy 10 éves koromig sűrűn mondogattam anya szeretlek ám és amikor vissza kérdeztem hogy és te szeretsz engem? mindíg azt mondta: -Ne kérdezz hülyeségeket..... és tudod már akkor sem voltam a legboldogabb ,átgondoltam és rájöttem felesleges magam ezzel gyötörni ezzel is mármint a vissza kérdezéssel... felesleges a választ úgy is tudtam és gondoltam akkor én sem mondom neki... nem voltam boldog mert én voltam legídősebb (húgom és öcsém) és anyu mindíg is jobban ragaszkodott hozzájuk mert ők voltak a kissebbek de a legfőbb ok hogy én nem anyu családjára ütöttem sem külsőre sem belsőre mind inkább apuéraés anyu ezt utálta ! és meg is monda te de nem baj mert apu mindíg vígasztalt és ezek matt apu rám a mai napig jobban figyel rám mint tesóimra de ő nem úgy kivételezik velem mint anyu tesóimmal hanem mondjuk ha megyek valahova megkérdezi hova megyek kivel meddig maradok és hívjam ha valami van vagy kések mondjuk ....de nagyon jól megvannak anyuval életemben 1szer hallottam őket veszekedni... úgyhogy ez miatt nem panaszkodom !ennyit szerettem volna írni
UI:kicsit elkanyarodtam a témától ezért ezer bocs !!
üdvözlök mindenkit!

dehogy tértél el a témától , hisz azok mi magunk vagyunk :)

@Alexxander: :)

Azt hiszem, kicsit most bennetek magamra is rálátást nyertem/nyerek.
Dina én 21 vagyok és már arra sem emlékszem, mikor jutott eszembe az, hogy nem vagyok e világra való.

Egy iskolai felmérésen nem rég 20 kérdésre kellet válaszolni a jövőképpel, vágyakkal, álmokkal kapcsolatban - legszívesebben elbőgtem volna magam, alig volt olyan, amire tudtam választ adni, s aztán, a nevelő felolvastatta a csoporttal. Mások olyanokat írtak, amiket el sem tudtam képzelni. Nekem is fel kellett olvasnom - 1. a nevelő leszidott, miért nem töltöttem ki minden pontot, 2. kinevetett a csoport és a nő is, hogy milyen buta kis vágyaim vannak, miért nem kívántam én is, hogy híres egyiptológus legek?!
Azt hiszem valahol elvesztettem valami nagyon nagyon értékeset... csak nem tudom, mi volt az és hol keressem.

Úgy érzem, minden tagom fáj, de nem fizikailag, a lényem sajog. Hangosan nem merek segítségért kiabálni, mert úgyis csak egy újabb csalódás várna tárt karokkal, nevető egyedek... nem kell. Viszont olyan, mintha belűről valami kaparna, felhasítaná a húsom, a szerveim, ki akarna jönni, de amikor már kétségbeesésemben magam tépném ki, visszabújik és hallgat, míg be nem hegednek a sebek, melyeket ütött.
Felkelek, megyek, megyek, elvégzem a feladatom, lefekszek, s közben gondolkodom, ez volna az élet?! Mert ha ez, bizony nekem nem kell, vigye az, aki akarja. Szeretem a szüleimet, sosem követnék el öngyilkosságot, mert az nekik fájdalmat okozna és nem értenék meg, de napra nap vágyom, hogy történjen valami, valaki vessen véget ennek a rémálomnak. Nem érdekel, mennyire fog fájni, meddig tart majd, vagy csúnya maszat leszek- e a boncasztalon, csak legyen már vége!
Nem kíváncsi rám senki, elég az a felület, ami vagyok... a dolog, aki belőlem kitörni kíván, talán én magam vagyok. Nem érdekel senkit és már engem sem érdekel és az sem érdekel, hogy mások nem törődnek vele. Fáj, fáj mindig, hol tompán, hol jobban. S ahogy magamat szemlélem, undorodom. Mi vagyok én?! Önsajnálat, semmi, senki ruhában.

Sziasztok!

Már lassan egy éve az utolsó bejegyzésemnek ...még élek .. és hihetetlen de e helyzetem nem véltozott.. igy egy idelye feladtam a kűzdelmet maradt a vágyódás.. ez van rájöttem hogy nem mindenki érdemli meg a boldogságot, és sajnos nem én vagyok az egyetlen aki ezen a véleményen van. elment egy év és semmi nem változott .. bár ennyire mélyen mint ebben az évben soha nem voltam márciusban elmentem orvoshoz mert már nem bírtam sokat nem segített de legalább őszíntén beszélhettem valakinek arról ami bennem zajlik , de feladtam mert rá kellett jönnöm nekem nem erre van szükségem .. nem volt elég, meglehet én vagyok telhetetlen nem tudom. olyan gyorsan elment ez az év .. hihetetlen most volt karácsony és most megint itt van egy ez az év semmibe ment, jobban mondva ez az év is semmibe ment. a nagy talány: miért változa a világ értem ha én sem vagyok képes változni senkiért és semmiért?!

@dina:(:
Jönni fog valamai, jönnie kell. Akármennyire is magad alatt vagy most lesz valami/valaki aki felemel, és előhoz benned valami hallottnak hitt dolgot. A kérdés már csak az - és momentán ez foglalkoztat engem - hogy ezt meg lehet-e ragadni...
Annyira félek h nem, és akkor én már tényleg nem tudom mit csináljak. :(

és nem változik semmi.......:(

Túlélni az életet....

Megint itt. Minden a régi csak mindíg kicsivel rosszabb...
tudom hogy erről csak én tehetek de nincs erőm változtatni annyira elfáradtam és ez nem lesz jobb..
nehezemre esik minden ... csak aludni és aludni.. de ezt is elveszik tőlem...hisz nem tehetem mert azonnal lustának mondanak (valóban fáradt vagyok de ezt kipihenni nem lehet)..
hahó hall valaki? itt vagyok? nem tudom mivagyok, ki vagyok mit akarok ... én vagyok egyátalán mit csináljak? normális vagyok? aludni akarok semmi mást.. egyedül mindent ? örökké?????? én ezt nem bírom. nem várok senkitől semmit mert én sem tudok már semmit adni ... annyira sajnálom hogy.. pedíg szerettem volna boldog lenni ..de nekem miért nem jut semmi másmeg..ááá hiába minden az hogy elmondják mit csináljak az semmi Segííííts kérlek.. egyedül nem megy ..nem bírom.
dehát kihez beszélek... nincs itt senki . egyedül vagyok .. mindenhol egyedül...a senki a mindenki?
a csend, a némaság a tanács ? ez az üzenet ? az üresség? ezt kéne tennem. végleg befogni a számat.
amit adok azt kapom vissza amit adsz azt kapod vissza ördögi kör ..nincs erőm... minden porcikámmal remegek, félelmetes, zug a fülem sírok, sírok..nem tudok mást csinálni..örüljek az életnek ugyan minek bárkinek bármikor szívesen odadnám az életem de a lelkemet az agyamat vinném magammak mert nem kívánom hogy ezt más érrezze...és át élje..
mikor lesz már vége..........

Nem hiszem hogy én ezt szeretném ezt folytatni...csak nincs bátorságom... már pár hete semmi nem jó.. elképzelésem sincs hogy mi lesz velem.. félek még bele gondolni is hogy jövőre ugyan itt ugyan így...pedíg így lesz. mindjárt itt az évvége és megint mit tudok felmutatni 2010ben SEMMIT.. semmim és senkim. hihetelen... tudom, nem csak én vagyok így ezzel..de erről nem csak én tehetok akárki akármit mond .. mert ha a környezetem kicsit jobban oda figyelne rám és fele annyi ... de ez mind-mind nem fontos. mert ezek nem elvárások csak vágyak amik álommá alakunak mostanába..és aludni jó... csak aludni. Valami már tényleg nincs velem rendben sokat fáj a fejem..gyakran hányingeren van mint most is. Nem akarok megint pszichiáterhez menni ..már nem tudnám eltitkolni hogy oda járok és bizony most sokan vissza élnének ennek tudatába. pedig meglehet használna. Már nem kívánok sehova menni senkivel sokszor meg szólalni nincs kedvem. és ez páraknak fel is tűnt de nagy érdeklődést nem mutattak irántam.
Mit érzek most?! : kétségbeesést, magányt, szomorúságot, félelmet, fájdalmat, mérhetetlen bánat, kilátástalanság, tanácstalanság, zavartság, Egy akkora követ cipelek magamba hogy összerogyok a súlya alatt..ebbe fogok belehalni.. rettenetes hiányzik Valami! de azt sem tudom igazából hogy mit keressek??????!! és a többi meg adódik ebből a kérdésből például hogy hol?, és hogy van-e értelme a felkutatásnak.

Nem hiszem hogy én ezt szeretném ezt folytatni...csak nincs bátorságom... már pár hete semmi nem jó.. elképzelésem sincs hogy mi lesz velem.. félek még bele gondolni is hogy jövőre ugyan itt ugyan így...pedíg így lesz. mindjárt itt az évvége és megint mit tudok felmutatni 2010ben SEMMIT.. semmim és senkim. hihetelen... tudom, nem csak én vagyok így ezzel..de erről nem csak én tehetok akárki akármit mond .. mert ha a környezetem kicsit jobban oda figyelne rám és fele annyi ... de ez mind-mind nem fontos. mert ezek nem elvárások csak vágyak amik álommá alakunak mostanába..és aludni jó... csak aludni. Valami már tényleg nincs velem rendben sokat fáj a fejem..gyakran hányingeren van mint most is. Nem akarok megint pszichiáterhez menni ..már nem tudnám eltitkolni hogy oda járok és bizony most sokan vissza élnének ennek tudatába. pedig meglehet használna. Már nem kívánok sehova menni senkivel sokszor meg szólalni nincs kedvem. és ez páraknak fel is tűnt de nagy érdeklődést nem mutattak irántam.
Mit érzek most?! : kétségbeesést, magányt, szomorúságot, félelmet, fájdalmat, mérhetetlen bánat, kilátástalanság, tanácstalanság, zavartság, Egy akkora követ cipelek magamba hogy összerogyok a súlya alatt..ebbe fogok belehalni.. rettenetes hiányzik Valami! de azt sem tudom igazából hogy mit keressek??????!! és a többi meg adódik ebből a kérdésből például hogy hol?, és hogy van-e értelme a felkutatásnak.

"Istenem! Miért nincs két életem"... tartja a dal.. hát nekem elég lenne egy is egy élhető élet...nem tudom hogy merre vagy egyáltalán alakul valamerre az életem?! Neki álltam én is egy blognak látogatója persze nincs, ami persze nem gond mert ennek sincs de én még is szívesen írogatok ide és olvasom vissza a bejegyzéseket...
Mint sehol itt sem várok válaszokat mert igazából a kérdésekre csak én tudnám a választ de jobb ha inkább bele sem gondolok..

Szia Dina!
bocs, hogy nem válaszoltam az előzőre. de őszintén szólva nem sok mondanivalóm van már ... régen még akartam dolgokat, és sajnáltam hogy nem érhettem el őket.
de ha kinevetik álmodat, az egyetlen és legfontosabb dolgot az életben amiért bármit megtennél és semmibe vesznek, akkor az ember lényege hal meg ... onnantól már nem számít semmi, a kesergésnek sem látod értelmét... csak a harag marad és a megvetés az egész világgal szemben

@Alexxander:
Szia semmi gond... de tényleg. Mint írtam nem nem baj ha nem olvassa senki elég ha én kiírom magamból. Nagyon szeretnék már én is túljutni mint ahogy te is tetted, hogy már csak haragot és megvetést érezzek a világgal szembe. Te vagy a példa képem. Arra gondolok hogy az lenne a legjobb megoldás ha hátat fordítanék az eddigi életemnek és elhúznék jó messze és új életet kezdeni ahol csak én vagyok ...egyedül. Mert ami most van.... Nehéz elfogadni hogy nem olyan életem van mint mindenkinek én is mindenki szeretnék lenni .. én még próbálok a gödörből kimászni...persze csak titokban, bár úgy is estem bele.. elindultam és csak mentem a saját fejem után, nem hallgattam senkire, segítséget nem fogattam el mert nem volt társam aki mellém álljon és ha akkor is mindenképp menni akartam volna kísérjen az úton...mert én egyedül indultam neki és egyszer csak minden elsötétedett ..és mivel senki nem jött az utamba aki meg kérdezte volna hogy segíthet-e eltévedtem..nem vettem észre az árkot és bele estem ...de ez egy nagyon mély és meredek árok ahonnan egyedül sosem juthatok ki és mivel ez egy elhagyatott hely, nem jár erre senki ...kicsi az esély hogy valaki rám találjon, de én mégis remélek ....még meddig? Alexander te is egy ilyen gödörben vagy csak hogy te már azt a gödröt belaktad, megtanultál benne élni beletörődtél hogy nem menekülsz meg és lehet ha rád akadna valaki és segítő kezet ajánlana ..ellöknéd, mert nem adod fel a jól bevált és berendezett életedet. Én is szeretném már otthon érezni magam itt ezek az írások nekem a képek a falon ami segíti otthonosabbá tenni ezt a sötét lyukat ahol végül akkor is jól érzem majd magam!!!!