Josef Gigler-Bütler:

"A depresszio nem egy allapot. Akinek adott pillanatban rossz kedve van valamiert, mindent sötetnek lat, az nem feltetlenül depresszios. A depresszio egy eletforma, egy strategia az elethez. A magat allandoan tulterhelö, folyamatosan szorongo, felö ember eletenek tulelesre szolgalo strategiaja, mely az összes energiajukat felemeszti.

A depresszios ember folyamatosan masvalakive szeretne valni, valakive, aki jobb ember, mint ö. De erre keptelen, s folyamatosan kudracot vall ezen a teren. Eppen ez a keptelenseg teszi öt ilyen szorongova.... S annak ellenre, hogy meg van gyözödve elete megvaltoztathatalansagarol, ujra es ujra tovabb probalkozik es ujra es ujra kudarcot vall... es ujra... es ujra. Az elerhetelen vägy, a hitt tartja öt eletben, es eppen ez tartja öt a veget nem erö szenvedesben is. Talan ez a depresszio legbizarabb, legmegmagyarazhatatlanabb mechanizmusa, szörnyü es felfoghatatlan.

A depresszios ember rengeteg energiat fordit arra, hogy ezt masok elöl elfedje szorongasat, hogy masok ne lassak kudarcat, a valodi enjet. Az ilyen ember a felszines szemlelödö szemeben kiegyensulyozott, nyugodt, joszivü es boldog embernek tünik, de a felszin alatt valojaban egy folyton nyugtalan, felelmekkel küzdö, kimerült, megtört, boldogtalan ember lakozik. Aki nem kimeli sajat magat, s nem hagyja hogy segitsenek neki. Aki megertest vär, s közben mindent megtesz azert, hogy masok ne ertsek. Aki arra vagyik, hogy szeressek, hogy szerethessen, de keptelen ra, mert nem tudja, milyen az, ha szeretik, s milyen az ha ö szeret. Egyszerüen nem tud szeretet adni, mert nem hisz benne, hogy azt a masik ertekelne. Egyszerüen ertektelennek erzi magat, amit szegyel. S nem tud valtoztatni, amit meg jobban szegyel...

Küzd Önmaga ellen es közben probalja fentartani a latszatott, hogy ne lassak valodi enjet. Ez az ami felemeszti az energiajukat, ez az ami tönkre teszi öket. Üresse valik az eletük, a celjuk csak a tulelles lesz. A folytonosan ismetlödö probalkozasok es a velük jaro kudarcok megkeseritik, faradtta, remenytelenne es cinikussa (neha agresszive) teszi öket. S egy pont utan nem birja tovabb az ember, nem akar, nem tud többet... felszinre tör minden addig elfojtott keserüseg, s megmutatkozik igaz i valoja. Altalaban ekkor mondjak valakire, hogy depresszios lesz, ami tevedes. A depresszio mar sokkal korabb kezdödött, ez csak a vegkifejlete, ami segitseg nelkül teljes összeomlasba (neha öngyilkossagba) torkollik.

Josef Gigler-Bütler könyveben azt irta, hogy a kiut a megertessel kezdödik...hat megprobalom. Bar ketlem, hogy sikerülne. De valamit megis csinalnom kell, mert mar nem birom tovabb... :|