Ott vannak mindenhol, de valójában nincsnek ott sehol. Legfeljebb testben. Emberek, akik saját gondolataik foglyaivá válltak, akik nem találják a kiútat, nem találják a kulcsot az áhított boldogsághoz. Pedig mindent megtennének érte, de mindhiába, csak szenvednek.
S választ akarnak. Egy egyszerű feleletet arra, hogy miért nem boldogok.
Van, hogy a világ hibás, az, amelyik őket bántotta, nem értette meg, és csak rosszat adott, jót nem, vagy csak alig. És van az önmarcangolás - vagy mindkettő - a frusztráló kérdés: Miért nem tudok olyan boldog lenni, mint mások? Miért nem tudom úgy élvezni az életet, mint mások?
Olyan, mintha ők és ez a világ egyszerűen nem illene össze. Mintha nem ide tartoznának. Ők mások. Ideologisták, akik csak egy tökéletes világban hajlandóak élni. Ez határozza meg a gondolataikat, az érzéseiket, az egész létüket. A valóságot, mely messze nem tökéletes, éppen ezért nem tudják elfogadni, nem képesek megélni, és így inkább - részben tudat alatt is - ignorálják azt.
Furcsa szerzetek ők. Miközben végsőkig hisznek valami elérhetetlen jóban, valami szépben, valmami mindenekfölöttiben, addig teljesen hitetlenek a saját életükkel, a létükkel kapcsolatban. Nem hiszik, hogy ebben valaha is elérhetik azt, amire vágynak.
S éppen ez a sajátos feszültség, ez a végletesség teszi őket olyanokká, amilyenek. Olyan egyedivé, olyan másokká. Ez az, ami miatt - a kívülállók számára - olykor ridegnek és félelmetesnek tűnnek. Ez az, ami miatt a legtöbbjük valahogy folyton menekülni próbál önmagától...
...legyen az alkohol, legyen az egy penge, vagy egy kapcsolat... vagy bármi más.
Utolsó kommentek