Pár perccel múlt éjfél, szombat van. Aludnom kellene, de nem tudok. Valamiért itt ülök a gép előtt, és olvasgatok. Bár konkrétan nem érdekel semmi, csak kattingatok ide-oda. Bolyongok a neten, mely oly kietlen ilyenkor, mint sötét téli utca, melyet a lámpák sárga fényei világítanak be (ez a kedvenc életképem). Az MSN még mindig megy, pedig senki sincs fennt. Bár amúgy sem írna senki, legalábbis semmi olyat amire vágyom. De mégis be van kapcsolava,  nem tudom miért, de be van...

Halkan szól a zene, valami kis depressziós dalocska. Körülöttem pedig sötétbe burkolózik a szoba, csak a monitor világít. A képernyőt nézem, s a betűk összefolynak...mintha csak álmodnék. Mintha csak álmodnám azt, hogy gépfüggő lettem, mintha csak álmodnám, hogy minden péntek este itt ülök és a monitort bámulom. Mintha az egész életem a péntek estébe sűrűsödne.....egyetlen véget nem érő péntek estébe.

DE nem! Ez nem álom, ez a valóság! Az én valóságom, az én létem...
melyben néha sírok, néha dühös vagyok és sokszor félek.
De legalább érzem, érezhetem:
 Élek. Nem úgy ahogy szeretnék, DE ÉLEK!
.....